Ha hosszú életű vagy és nőnek születtél, jó eséllyel leszel az özvegyek városának lakója te is.
Ahogy mennek az évek, egyre többen lesznek a nők, mint férfiak. Olvasd ezt:
http://nokmozgasban.blogspot.com/2011/10/ozvegyek-klanja.html
Ha hosszú életű vagy és nőnek születtél, jó eséllyel leszel az özvegyek városának lakója te is.
Ahogy mennek az évek, egyre többen lesznek a nők, mint férfiak. Olvasd ezt:
http://nokmozgasban.blogspot.com/2011/10/ozvegyek-klanja.html
Ezt a posztot szerettem volna reblogolni a Netiidők-től de valamiért ma olyan napja van a postr-nak hogy nem engedi.
Pedig jó írás, a korsztály miatt témába vág, íme:
Jó alakú, ápolt, jókedvű, stílusos, inkább időtlen, mint idős nőket akarok látni. Mintát szeretnék, valami pozitív tartalmú célt, reményt, amit kitűzhetek – azok a beteg emberek ott a képernyőn nem motiválnak az égvilágon semmire, csak elszomorítanak.
Minek tagadni. A magyar nők között sajnos rengetegen szétesve, elhízva, letörten érik el ezt a kort, önbizalmuk a béka segge alatt.
Szóval ilyet nem akarok látni! - se az életben (de látok), se a tükörben (ezt majd elmesélem, ha korban odaérek), se pedig a filmekben vagy a reklámokban.
Azt írja az újság, a kutatók rájöttek (hihetetlen teljesítmény), hogy a közepes-enyhe edzéssel boldogabbak a középkorú nők. Ugyanerre a kutatási eredményre jutottam a sudoku-val, a párkereséssel is – ne tűzz ki magad elé irreális célt mert időzített tuti arcraesés.
Ezért gyűlöletesek a fotosoppolt reklámarcok és –testrészek – hja kérem, ha az az elvárás, hogy egy műgimnazistára kell hasonlítanom, akkor ez az ügy máris tárgytalan. Hiszen mi ketten két külön kategória vagyunk. Semmi közünk egymáshoz.
Ehhez a proenzi-s nőhöz pl sokkal szívesebben hasonlítanék majd, mint a densiás cekkereshez.
Miért is kellene egy nőnek, csak azért mert elmúlt 60, magának fölcipelnie a tortát az egészségileg teljesen jó formában lévő családjához?) miért nem megy le 32 fogú boldog édesapa azért a csomagért?
Ő meg járjon jógára, annak legalább ennyi értelme van.
Én meg szteppelni fogok :)
lássuk megjelenik-e a video (meg hát :)
A mai egy különleges poszt, hiszen (ha jól érzékelem) a nagyvilágnak nekiindulók jókora többsége maximum a harmincas éveiben jár. Dadus azonban elmúlt már 50 éves, amikor úgy döntött: szerencsét próbál.
„Odahaza becsülettel dolgoztam 25 éven át napi 12 órát, hogy a gyerekeim el tudjam tartani. Azt hittem, hogy majd ha felnőnek, nem kell annyit dolgoznom és szépen megélek. Voltak álmaim, vágyaim, melyek azonban az otthoni keresetemből nagyon lassan, vagy egyáltalán nem válhattak valóra.
Sikerült vidéken vennem egy romos kis házat, de munkahely nem volt, vagy ha igen, akkor csak fillérekért. Interneten találtam egy hirdetést, melyben külföldre kerestek házvezetőnőt. Válaszoltam rá, bár nagy reményeket nem fűztem hozzá.
Ekkor hirtelen felgyorsultak az események, és két hét alatt döntenem kellett, hogy felrúgom-e az otthoni életem, otthagyom-e a családom, és az egyik bizonytalanból elindulok-e a másikba. Elindultam, nyelvtudás, pénz nélkül, az ismeretlenbe, egy jobb élet reményében.
Azt hittem, belehalok
Amikor leszállt a repülő, bizony reszketett a térdem, de szerencsére szimpatikus hölgy és gyerekek vártak. Az első két hónapba azt hittem, belehalok. Nemcsak a honvágy, hanem a rengeteg munka, szekírozás miatt. Azzal vigasztaltam magam, hogy otthon a főnök ordította le a fejem, eltapostak, itt legalább több pénzért tűröm.
Első szabadnapomon a városban csak álltam, remegett kezem-lábam, dobogott a szívem – hát itt vagyok, amiről csak álmodni mertem!
Később javult a helyzetem, mástól is hallottam már, hogy ha az ember az első időszakot kibírja, azzal bizonyít és elfogadják jó munkaerőnek. Több mint egy évet voltam ennél a családnál, csodálatos helyekre mehettem velük.
Egy év itthon
Ha hazautaztam, valakinek érezhettem magam, nem jelentett gondot a vásárlás. Évtizedeken át sok mindenről kellett lemondanom, de más érzés úgy a boltba menni, ha van nálam elég pénz.
Egy év után hazamentem, megpróbáltam boldogulni. Nem sikerült, de jött egy újabb külföldi lehetőség. Összevetettem az itteni egy évem az otthonival és a kijövetel mellett döntöttem. Tudom, a pénz nem boldogít, de nem árt, ha van.
Nem bántam meg a döntésem, sokat látok, tanulok, ha hazautazom, minden időmet a családommal, a barátaimmal, pihenéssel tölthetem. Nem kell idegeskednem, hogy miből fizessem ki a számláimat.
Köszönöm, hogy elolvastak, a történetem talán másoknak is példa lehet arra, hogy merni kell változtatni.”
Dadus tehát így látja a dolgokat. És ti? Valóban nem késő változtatni? Mekkora bátorság kell az elinduláshoz?
Véleményeteket, saját történeteteket várom itt, a kommentekben, vagy a Facebook-oldalon, (ahol már ezernél is többen vagyunk, bizony!) ami a kapcsolatépítésre is jó. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.
Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!
Választunk egy országot magunknak
Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok
Nem bántuk meg, de nagyon nehéz
Nem tudom, hol is van az otthonom
Mivel egy kortársról szól, köszönettel reblogom ezt a posztot a Határátkelőtől.
Ebben a filmben Julianne Moore 44 éves nőt játszik, de az életben 51 éves, valójában meg időnként erősen legalább 56-nak néz ki.

Szeretem a heppiendes filmeket, még ha a valóságtól teljesen el is vannak tájolva. Egy elkeseredett családapát a kocsmában megismert élmacsó tanítja meg öltözködni... aha.
A huszonéves csajok levadászása után után apa mégiscsak könnyek között kéredzkedik vissza családjához.... aha
És egy így kinéző középkorú házaspár aztán kibékül ... aha.

Ugye annyira de annyira zavar, hiszen a moziba a drámai és kőkemény valóság mélyebb átélése és megismerése céljából megyünk... aha... :)
Nade. Ryan Gosling gyönyörű, sajnos ő nem Julianne Moore-ra pályázott, de az ő felsőteste egy olyan ok, amelyre mondhatom, hogy mégsem mentünk hiába a moziba be.
Itt a trailer: